Városunk önkormányzata Fiatal Példakép díjjal jutalmazta a 2020/2021-es szezonban bronzérmes Balassa Sport Egyesület Felnőtt Női Csapatát a sportélet gazdagításáért végzett kiemelkedő munkájáért.  

Először a Kábel SE, majd 2012-től a Balassa Sport Egyesület színeiben sajátították el a kézilabda alapjait azok a gyerekek, akik 2014-től Szabó Krisztina kezei alatt kezdtek el komolyabb szinten foglalkozni a sportággal. Kezdetben Fenyőházi-Nagy Andrea sokat tett azért, hogy az utánpótlás bajnokságokat rendre a felsőházban fejezzék be. Serdülő korosztályban már Kertész Gábor irányította a csapatot, majd 2019-ben megalakult a felnőtt női csapat, melynek tagjai egészen gyermekkoruk óta együtt sportolnak, egy jól összeszokott, barátságos, aktív közösséget alkotnak a mai napig.

A B-A-Z megyei kézilabda bajnokság a tanuló évet jelentette a lányok számára, következő évben a Pest Megyei Bajnokság II. osztályában sorozatban nyerték a meccseiket. Tóth Márk irányítása alatt a felsőházi rájátszásban 3. helyezést harcolt ki az együttes, ezzel feljutva a bajnokság I. osztályába. Az iskola, a tanulás, a munka mellett történnek az edzések és a versenyek, ami sok lemondással jár.

  • Hosszú napjaink vannak, de megéri! – mondja Szabó Krisztina, az egyesület elnöke. – Természetesen a legnagyobb eredmény a felnőtt bajnokságban elért harmadik helyezés a 2020/2021-es szezonban, de a sikereinket nem számokban mérjük. Számunkra siker, hogy évről évre egyre több gyermek kézilabdázik a városban, ezzel megtéve az első lépést a sport szeretete és az egészséges életmód felé. Nagy szó, hogy minden évben tudunk játékosokat adni az ország akadémiáinak. Kézis lányaink az iskolapadban és később a civil életben is helytállnak. Tele vagyunk motivációval, idei célunk a Pest Megyei I. osztályban való bentmaradás.

A Fiatal Példakép díj más, mint egy sportsiker.

  • Szerintem igazán nagy megtiszteltetés ért minket, hogy a mi csapatunk kaphatta meg a rangos városi kitüntetést. Önbizalmat ad a csapatnak és cél a gyerekeknek. Reméljük, ez egy kezdő löket a feltörés irányába és még több siker megéléséhez.

Az egyesület nem lenne eredményes a szakmailag jól képzett, felkészült edzői stáb nélkül. Név szerint: Kertész Gábor, Tóth Márk, Soós Péter, Golyán Barbara és Praszna Péter. Játékosok: Benkó Lili, Czifra Bettina, Dombovári Petra, Golyán Anna, Golyán Barbara, Hutyánszki Edina, Imre Emma, Ispán Daniella, Kelemen Anna, Lavaj Frida, Nyikon Liza, Pap Rebeka, Petői Panna, Szabó Krisztina, Szabó Sára, Szathmári Csenge.

Zábrádi Dorottya

Eredeti cikk forrás